Szondi alagút - Hont

Szondi alagút bemutatása

A Szondy-alagút a Nógrád megyei Hont és Drégelypalánk községek között, a “Csitári-kápolna” búcsújáróhelytől alig 200 méterre délre a vulkanikus eredetű Börzsöny hegység északi pereméhez kapcsolódó “hegységperemi dombsági” öv területén nyílik, a Csitári-patak völgyének keleti oldalán, mintegy 160 méter tengerszint feletti magasságban. Az alagút bejáratánál és az eddig feltárt részen a kőzetanyag egységesen a börzsönyi andezit feküjét képező és vastag pleisztocén kori löszös talajtakaróval borított alsó-miocén kori kárpáti (régebbi nevén helvéti) agyagos-homokos, sekélytengeri slir. A Szondy-alagút eddig ismert szakaszát ebbe a slirbe vágták. A járatok körülbelül 80 centiméter, 1 m szélesek és eredetileg embermagasságúak lehettek. Ma már csak a bejárattól körülbelül 20 méterre, egy 10 méteres szakaszon lehet felegyenesedni (itt körülbelül 180 centiméter lehet az alagút). A folyosók alját agyagos feltöltés tölti ki – váltakozó vastagságban.

A járat ma többnyire 1-1,5 méter magas, de van, ahol ezt sem éri el és a nagymérvű feltöltés miatt csak négykézláb, térden csúszva lehet közlekedni. Sőt az alagút északi szárnya a vége felé fokozatosan a járhatatlanságig szűkül össze. Az alagút csúcsíves keresztmetszetű oldalfalán jól látszik a készítők szerszámának körülbelül 4 centiméter széles nyoma. A méretekből ítélve valószínűleg igen rövid nyelű kézi csákánnyal bonthatták ki. Kialakítási időpontja nem ismeretes, de a vésési technika igen régi eredetről vall. A járatok alját kitöltő, tömör, eredeti kőzettől eltérő anyagú és színű üledék barlangiagyag-szerű. Méteresnél nagyobb vastagsága több száz éves képződési időtartamot valószínűsít.

Feltételezhető, hogy a jelenleg ismert alagút a Drégelyvárból kifelé vezető alagútrendszer egyik ágának legkülső szakasza. Az alagút további, felsőbb szakaszának kibontása nagyobb arányú feltáró munkát igényel. Ehhez először is a jelenleg ismert alagútszakasz agyagos feltöltését kell – legalábbis részben – eltávolítani, részben a könnyebb közlekedés, részben a kitermelt bontási anyag kiszállítása miatt. Feltétlenül szükséges továbbá a bejárat kiépítése. Ebben az esetben további bontással, az omladékos szakaszok biztosításával, be lehetne jutni az alagút további részeibe. A leomlott mennyezet egyébként laza szerkezetű, könnyen lapátolható.

Mivel az alagút a vár felé halad, terem, raktározás céljára szolgáló kiszélesedés nincsen benne, kézenfekvő, hogy csak közlekedés céljára szolgált. Mivel más objektum nincs a közelben, elképzelhető, hogy a várba vezet – a nagy, körülbelül 3 kilométeres távolság és 250 méteres szintkülönbség ellenére. Ez esetben azonban a bontásnál még 1-2 kilométeren át a jelenlegihez hasonló kőzetre kell számítani. Kemény, állékony andezit csak távolabb, a vár közelében fordul elő. Az eddig ismert hosszú (több mint 200 méteres) nyílt járatszakasz reményt ad arra, hogy a jelenleg végpontot jelentő omlás átbontása után újabb nyílt folyosórészek következnek.